Lectori Salutem!
Tisztelt Olvasó!
Tisztelettel köszöntöm honlapunkon eme ősi magyar településünk, Szabolcs Község iránt érdeklődő, az ide utazó, vagy ide utazni szándékozó kedves vendégeinket, községünk polgárait!
Szabolcs Községet a közgondolkodás elsősorban nemzeti emlékhelyként, mint az 1092. évi Szent László Király által összehívott országgyűlés szimbólumát tartja számon, mely örök emlékének őrzője csodálatos református templomunk és maga a magyarság történetének örök mementója, a Szabolcsi Földvár. 1092. május 20-án a magyarság legendás lovag-királya Szent László egyházi zsinatot és törvényhozó országgyűlést tartott Szabolcson az ország főpapjai és világi elöljárói jelenlétében. A szabolcsi országgyűlés határozatai Szent László I. Törvénykönyve néven váltak a magyar jogtörténet kiemelkedő alkotásává. Az állam törvényes rendjének megszilárdításával az országot tette rendbe, egyházi vonatkozásban: népe lelki életét. Itt rendelte el Szent László, boldog István király vigíliájának megtartását, a szentté avatást megelőzően.
A falu ezer éves múltjából azonban nem csupán ezt a kétséget kizáróan kiemelkedő eseményt emelhetjük ki, hanem az itt élő és dolgozó emberek közös erőfeszítésének köszönhetően számtalan egyéb nagyszerű eredményre is méltán lehetünk büszkék. Szabolcs Község a művészeti és történelmi értékek egyik leggazdagabb települése.
A történelmi múltat, az évezredes kulturális, művészeti és természeti hagyományokat őrző településünk számos meglepetést tartogat az idelátogatók számára. A falu mentén található területek, a kanyargó Tisza, a kiváló horgászvizek, holtágak és a szabolcsi épületek, emlékek, a múzeum, a népi hagyományok gazdag élményeket rejtenek magukban kedves vendégeink számára. A Szabolcsi Földvár és a hozzákapcsolódó művészeti programokat, a falu civil szervezeteinek érdekes, színes rendezvényeit, eseményeit és a szabolcsi hétköznapok pillanatait, természeti kincseit érdemes megismerni!
Szeretettel várjuk Szabolcson, e ősi magyar hagyományokat őriző kicsiny falunkban, kérjük, tisztelje meg közösségünket és látogasson el hozzánk!
Őszinte Tisztelettel:
Csegei László
Szabolcs Község Önkormányzat polgármestere